Versünnep alapítvány

Felhívás

Versünnep alapítvány

Professzionális előadók és képzőintézmények hallgatói részére

A nevezéseket beadhatják:


Színművészek és előadóművészek

Színművészeti egyetemek-, szakirányú közép-és felsőoktatási, valamint képző intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói,

Hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok, zeneszerzők (komolyzenében felsőfokú végzettséggel, könnyűzenében szakirányú végzettséggel),  

Zeneművészeti egyetemek-, szakirányú közép- és felsőoktatási-, valamint zenei képző intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói,

Hivatásos képző-, illetve filmművészek, felsőfokú vagy szakirányú végzettséggel rendelkezők,

Képző- vagy filmművészeti egyetemek-, szakirányú közép-és felsőoktatási-, valamint képző intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói.
Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet. ​
Részletes kiírás

Az 1. kategóriában (vers- és prózamondás) kötelezően három mű nevezendő, amely lehet vers, próza, drámarészlet, publicisztika.

A nevezett művek mindegyikét az alábbiak szerint kérjük kiválasztani:

  • két mű kötelezően valamelyik kiemelt évfordulós költő alkotása,
  • egy kortárs magyar költő, illetve író verse, esetleg prózai műve, vagy egy további kiemelt évfordulós költő alkotása.

A nevezett művek elmondásának időtartama nem haladhatja meg egyenként az öt percet.

A választott művek szövegét kérjük a nevezéshez mellékelni!

Azok jelentkezését várjuk,

  • akik hazánkban élő – vagy határon túli – hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek. (A nevezéshez kérjük csatolni a végzettséget igazoló hivatalos okirat másolatát!)
  • akik hazánkban élő – vagy határon túli – Színművészeti Főiskola vagy Egyetem hallgatói, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény (akadémia, stúdió, tanoda stb.) hallgatói. (A nevezéshez kérjük mellékelni az érintett intézmény hivatalos igazolását!)

A 2. kategóriában (énekelt vers, versmegzenésítés) kötelezően minimum két művel kell nevezni, komoly- vagy könnyűzenei stílusokban:

  • egy mű kötelezően a kiemelt évfordulós költők egy alkotása,
  • egy kortárs magyar költő verse, prózai műve, vagy egy másik évfordulós költő alkotása.

Versmegzenésítéseket (önálló zenei kompozíciókat), illetve már megkomponált vers zenei előadóit várjuk.

  • Nevezhetnek végzett- és tanulmányokat folytató zeneszerzők önállóan (ez esetben saját előadásban hangozzanak el a művek), valamint előadókkal közösen ( ebben az esetben előadót hozzanak magukkal a versenyre). A versenyen a műveket élőben kell előadni.
  • Végzett- vagy tanulmányokat folytató előadóművészek (szóló ének, ének bármilyen összeállítású kísérettel vagy együttessel, kórussal) jelentkezhetnek saját, vagy más szerzők által komponált versmegzenésítéssel.

A versenyre maximum 5 perces művekkel lehet nevezni. A zsűri zeneszerzői- és előadói díjakat is odaítélhet.

A nevezéskor kérjük a megkomponált – előadott művek szerzőit, kottáját, szövegét, időtartamát elküldeni. Kérjük a produkció minden előadóját feltüntetni! Kérjük csatolni a végzettséget- vagy tanulói jogviszonyt igazolódokumentumot!

A 3. kategóriában (képző- és/vagy filmművészeti alkotás) kötelezően, egy művel lehet nevezni, amely

  • kötelezően a kiemelt évfordulós költők egy alkotása kapcsán született versfilm, illetve képzőművészeti alkotás.

A nevezéseket beadhatják:

  • Hivatásos képző-, illetve filmművészek, felsőfokú vagy szakirányú végzettséggel rendelkezők, illetve
  • művészeti egyetemek, valamint szakirányú közép-és felsőoktatási, valamint képző intézmények hallgatói.

A 3. kategóriában nevezett alkotásokat digitális formában kérjük elküldeni legkésőbb 2023. február 28-ig. A nevezésekhez a készülő alkotás címét és megvalósításának koncepcióját kérjük mellékelni.

KATEGÓRIÁK:
1. VERS – ÉS PRÓZAMONDÁS
2.ÉNEKELT VERS, VERSMEGZENÉSÍTÉS
3. KÉPZŐ-, ÉS/VAGY FILMMŰVÉSZETI ALKOTÁS

A jelentkezéskor minden esetben kérjük a végzettséget vagy a jelenlegi tanulmányokat igazoló okiratot mellékelni!

(Együttesek részéről elegendő 1 hivatásos igazolást küldeni.)

Kiemelt évfordulók

250 éve született Berzsenyi Dániel (1776-1836)
140 éve született Tóth Árpád (1886-1928)
10 éve hunyt el Csoóri Sándor (1930-2016)
10 éve hunyt el Oláh János (1942-2016)

Jelentkezési határidő: 2026. február 9.
Az elődöntőket 2026. március hónapban tartjuk, magyarországi és határon túli helyszíneken.
A döntőre -terveink szerint- 2026. április 11-én kerül sor.
A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítjük az érintetteket.
A változtatás jogát fenntartjuk.
Információt a szervezes.versunnep@gmail.com címen kérhetnek az érdeklődők.
Kapcsolattartásra használható a facebook.com/versunnep oldal is.
Scroll to Top